A Nagy Imre Társaság elnöksége

Elnök

Balahó Zoltán (Miskolc-Budapest)

Történész-muzeológusként a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozik, mint főmuzeológus. 2002-ben a Nagy Imre Alapítvány megbízásából elkészítette a Nemzeti Múzeum gyűjteményében lévő, Nagy Imrére vonatkozó tárgyi- és dokumentációs anyag jegyzékét, amelynek fotókkal kibővített változata 2006-ban Nagy Imre mártír miniszterelnök relikviái a Magyar Nemzeti Múzeumban címen önálló katalógusként is megjelent. 2003-ban a Nagy Imre Emlékház gyűjteményének nyilvántartásán dolgozott. 2008-ban a Magyar Múzeumi Történész Társulat szakmai napjának az egyik társ-rendezője a Nagy Imre Emlékházban. 2012-ben elkészítette a Nagy Imre Társaság történetét bemutató tablókiállítás tématervét. 2012 januárja óta tagja a Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének, 2012. március 10-e óta pedig országos elnöke.

Alelnökök

Kudlik Zoltán (Szabadka)

Közgazdász, munka- és tűzvédelmi szakember, a szabadkai Vízművek és csatornázási KK minőség- és ellenörzési szolgálat vezetője. 2005-től tagja a Nagy Imre Társaság Szabadkai szervezetének. Konferenciák, szakmai tanácskozások, középiskolai vetélkedők és szakmai tanulmányutak szervezése, emléktáblák avatása fűződik a nevéhez Vajdaság szerte. Édesapja után 2015-től a Szabadkai Szervezet (Vajdasági) elnöke. A Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság közgyűlésének elnöke 2017-től. Aktív tagja a szabadkai Nyitott Távlatok Egyesületnek és az 56-os műhely Civil szervezetnek.

Sáradi Ibolya Ivett (Tatabánya)

Az idegenforgalomban dolgozik 1989 óta, szinte mindvégig vezetőként. Felsőfokú végzettséget az idegenforgalom területén szerzett 1999-ben. A Nagy Imre Társaság Tatabányai Szervezetének tagja 2013 óta. Rendszeresen részt vett a közös munkában, az utazások, évente megrendezett bálok megszervezésében és lebonyolításában. 2021 novemberében a tagság nagy támogatását élvezve választotta meg a szervezet elnökének.

Szalkainé Csizmadia Gyöngyi (Budapest)

Budapesten és Szegeden végezte tanulmányait A Hűvösvölgyi Nevelőotthonban gyermekfelügyelőként, majd a felsőfokú pedagógiai asszisztensi és gyermekvédelmi ügyintézői oklevél megszerzése után iskolatitkárként és gyermekvédelmi ügyintézőként dolgozott. Számos rendezvény szervezésében, megvalósításában vett részt. Az 1990-es évek végétől több rendezvényen is közreműködött a Nagy Imre Emlékházban. A Nagy Imre Alapítvány állandó munkatársa lett 2003-ban. Az alapítvány és a társaság munkája akkor még nem különült el egymástól, így együttesen végezte az adminisztrációs munkákat. Az új struktúrában, – gyesről visszatérve – 2012-től kizárólag a Nagy Imre Társaság asszisztenseként végzi munkáját. 2016-ban lépett be az újonnan alakuló fővárosi szervezetbe. 2022. január végétől a Főváros és Környéke szervezet elnöke. Büszke fiára, aki idén belépett a társaság fővárosi szervezetébe és a NIT legfiatalabb tagja lett.

Elnökségi tagok

Csizmadia Ferencné, szül.: Frankó Erzsébet (Tatabánya)

Nyugdíjas. Ipariskolát végzett, fiatalkorában elsősorban sportkarrierjére (kézilabda) koncentrált. A rendszerváltás után évekig a kereskedelemben dolgozott. Több megyei civil és nyugdíjas szervezetnek tagja, amelyekben szervezési feladatokat lát el. A Nagy Imre Társaság tatabányai szervezetében a megalakulás óta részt vesz. A helyi szervezet elnökségi tagja, ahol szervező titkári feladatot lát el.

Upload Image...

Faluvégi János Pálné

Nagy Sándor (Békéscsaba)

A Szegedi Egyetem történelem-pedagógia szakán szerzett tanári diplomát. 1970-ben a békéscsabai Kós Károly Szakképző Iskolában kezdte pályafutását, ahonnan 2007-ben igazgatóként ment nyugdíjba. Békés megyében több pedagógiai és ismeretterjesztő egyesületben elnöki, alelnöki funkciót töltött, ill. tölt be. A Nagy Imre Társaság Békéscsabai Szervezetének alapító tagja, 2006-tól elnöke. 2012-től a Számviteli, Gazdálkodási és Ellenőrzési Bizottság elnöke, 2015-től Társaságunk alelnöke.

Ormai István (Somogy-Nagyatád)

Történelem szakos tanár, kulturális menedzser. 1994 óta Nagyatád Város polgármestere. Az ’56-os Szövetség helyi szervezetével együttműködve két évtizede vesz részt az 1956-os forradalom, annak helyi eseményei, és Nagy Imre mártír miniszterelnök emlékének megőrzésében, történelmi jelentőségük felmutatásában. Kezdeményezésére emlékkövet állítottak és teret neveztek el Nagyatádon 1997-ben Nagy Imréről. Támogatta, a Forradalom Nagyatádon című helytörténeti könyv megjelenését, segítette megszervezni A két földosztó somogyi miniszter című emlékülésnek. Támogatásával kötetben jelentek meg az ott elhangzott előadások. Nagyatádon minden évben megemlékezést tartanak Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és újratemetésének évfordulóján. A Nagy Imre Társaságnak 1997 óta tagja, a megyei szervezet alelnöke.

Upload Image...

Polgár Tamás

Upload Image...

Sipos Tihamérné

Felügyelőbizottság

Elnök

Széchenyi László (Budapest)

Mérnök, közgazdász. 1978 és 1998 között a Kohó- és Gépipari Minisztérium, illetve annak jogutódjának munkatársa, különböző vezető beosztásokban. 2000-től 2006-os nyugdíjazásáig a Vonalkód Rendszerház Kft-nél kontrolling igazgató. 2006-tól a Társadalmi Unió főtitkára és a Fogyasztóvédelmi Újság lapigazgatója. A Társadalmi Unió főtitkári tisztségéből kifolyólag számos parlamenti bizottság és megszűnéséig az Országos Érdekegyeztető Tanács állandó meghívottja volt. 2004-től tagja a Nagy Imre Társaságnak, a főváros és környéke szervezet tagja.

Tagok

Fakli Károlyné (Tatabánya)

A közgazdasági technikumi érettségi után pénzügyi munkakörben dolgozott, s a munka mellett mérlegképes könyvelői és árszakértői tanfolyamon szerzett újabb képesítést. Árkalkulációs pénzügyi előadóként, majd árellenőrzési és a fogyasztóvédelmi területeken dolgozott. A Közigazgatási Hivatalból 1998-ban ment nyugdíjba. A férjével 52 éve él együtt, 2 gyermeket neveltek fel. A Nagy Imre társaságnak 2011 óta tagja. Aktívan részt vesz a társaság munkájában. 2014-ben küldöttnek választották az országos közgyűlésre.

Upload Image...

Szabó Ferenc