2024. évi küldöttgyűlés

Május 4-én tartotta meg a NIT 2024. évi Küldöttgyűlését. A kötelező napirendi pontok előtt Dr. Deák Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, a könyv egyik szerkesztője ismertette a Sipos József-emlékkötet tartalmát, majd Falusi Norbert, az egyik tanulmány szerzője méltatta egykori kedves tanárát, aki olyan módon mentorálta tanítványait, amely egyáltalán nem jellemző a mai magyar egyetemi életre. […]

Debreceni emlékünnepség

Hajdu-Bihar megyei szervezetünk Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter megyei könyvtárban emlékezetes rendezvénnyel ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. Az eseményen a helyi szervezet tagjain kívül részt vettek: Dr. Papp László polgármester és a város más vezetői, a NIT országos elnökségének, vajdasági, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és fővárosi szervezetének képviselői, valamint a helyi sajtó munkatársai. Oláh László elnök részletesen ismertette […]

Elhunyt Földvári Rudolf

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 103. évében elhunyt Földvári Rudolf, a NIT tiszteletbeli elnökségi tagja, mindnyájunk szeretett és tisztelt Rudi bácsija. Érdemeinek és kitüntetéseinek felsorolása oldalakat igényelne, így most csak azt hangsúlyozzuk, hogy az 1956-os Forradalom és Szabadságharc egyik jelentős, a vérbíróság által életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt vezetője, a rendszerváltás után a NIT országos hálózata kiépítésének […]

Tiszanagyfalui rendezvény

Június 27-én Tiszanagyfalu önkormányzata és a NIT Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete megtartotta hagyományos rendezvényét, arra emlékezve, hogy a Nagy Imre által irányított földosztás 1945-ben ezen a napon, ebben a községben kezdődött meg Magyarországon. Bevezetőjében Rudolf János Ferencné polgármester asszony elmondta, hogy Tiszanagyfalun már a jogszabály kihirdetése előtt két nappal megkezdődött a földek szétosztása. Felhívta a figyelmet: […]